Tabáni István: "Egyedül képtelen vagyok bizonyos dolgokkal megküzdeni"

Tabáni István Fonogram díjas énekes azt mondja: “Meg kell ragadni a pillanatot, mert ha az ember nem teszi meg, utána bánhatja. Hiszek a sorsszerűségben, szerintem mindennek meg van az ideje.

Én úgy látom, hogy amit kaptunk fentről, az ott van bennünk: A lelkünk tiszta, csak időközben ezzel a sok rossz dologgal, amit felvettünk az életben, elhallgattattuk a lelkiismeretünket. Pedig ott vagyunk tisztán még mindig, és ez mindenkinél így van. Csak meg kell találni azt az embert, ahogy megszülettünk – mert mindenki jónak születik.

Egyedül képtelen vagyok bizonyos dolgokkal megküzdeni. Ha két ember rátalál egymásra, akkor így tudnak egy egységet képezni: Hiszek abban, hogy a mostani párom rokonlelkem, társlelkem. Egymást támogatni kell, szerintem csak így lehet előre jutni az életben. Én is úgy vagyok vele, hogy megpróbálom támogatni a páromat, ahogy tudom. Ha bármilyen álma van, vagy elképzelése, segítek, hogy együtt megvalósítsuk. Tabáni István és párja néhány hónapja már jegyesek.